Puszta Kemping - Hortobágy

Puszta Kemping - Hortobágy

Puszta Kemping - Hortobágy

Puszta Kemping - Hortobágy


nemet
angol
francia

Kilenclyukú híd

A Hortobágy jelképe, a történelmi Magyarország leghosszabb közúti kőhídja a Kilenclyukú híd. Egy régi fahíd helyén épült klasszicista stílusban 1827 és 1833 között.

A híressé vált kőhídnak a folyó két partján lévő, ún. ellenfalak közt mért távolsága 92,13 méter, míg teljes hossza 167,3 méter.

hortobagy-kilenclyuku-hid
GPS koordináták: 47.583196 / 21.151679

A pusztai állathajtás könnyebbségére szolgált az a tervezői lelemény, amely a feljárókat szélesedőre tervezte: a felhajtott gulyát, ménest a híd így mintegy kitáruló karként fogadta, megkönnyítve ezzel a jószágot hídra terelni igyekvő pásztorok, csikósok dolgát.

A fahídtől a kőhídig

A Kilenclyukú elődje, az 1697-ben épült fahíd az elhasználódás és a nagy forgalom miatt egy idő után már nem felelt meg a követelményeknek, egyre többet kellett javítani, s így a fenntartása is egyre több pénzbe került. Debrecen városa ezért már 1825-ben elhatározta annak lebontását, s helyette új kőhíd építését. Több tervváltozat megtekintése után Povolny Ferenc javaslatát fogadták el, amelynek kivitelezéséhez 1827-ben kezdtek hozzá, s 1833-ban fejezték be, a régi fahidat pedig ekkor lebontották.

Hortobágy-Halastó tanösvény

Az Európa egyik legnagyobb vízimadár-élőhelyén lévő kitáblázott tanösvény és madárles megközelíthető a 33-as főközlekedési úton a 64 és 65-ös kilométerkő között. A Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó tanösvény hossza 10 km.
A Hortobágy szikeseinek hasznosítására létrejött hortobágyi Öreg-halastó kb. 2000 hektár kiterjedésű, mely a többi hortobágyi halastavával együtt a világ egyik legnagyobb mesterséges halastórendszerét alkotja. Tizenhét egykori medencéjéből ma tíz működik. A terület kiemelkedő fontosságú vízimadár-világa révén vált nemzetközileg is elismert Ramsari-területté, és nemcsak Magyarország, de alighanem Európa egyik legfontosabb vízimadár-élőhelye.

hortobagy-halasto-tanosveny
GPS koordináták: 47.643531 / 20.663964

Egyre növekvő számban költenek itt kis kárókatonák és a batla is rendszeres költő faj. A 200-250 páros kanalasgém-telepe Közép-Európában a legnagyobb. A madárvilág életének egyik látványos eleme a tavaszi vadlúdvonulás, a világszerte veszélyeztetett kis lilik európai állományának is ez egyik legfontosabb átvonuló helye. A híres "daruhúzás" idején a darvak fontos éjszakázó helye - a megfigyelt legnagyobb darutömeg 55 ezer madarat számlált.

A kitáblázott, megfigyelőtornyokkal ellátott bemutatóterület belépőkártyával látogatható.

Hortobágy Galéria

A Galériában a Hortobágy népművészetéhez és a puszta által ihletett képzőművészethez kapcsolódó időszaki kiállítások, valamint Hortobágyi Alkotótábort és a Somogyi Árpád Munkácsy-díjas szobrász műveit bemutató állandó kiállítás tekinthető meg.

Az Alföld- és pusztaábrázolások a magyar képzőművészetben című tárlaton Holló László, Barabás Miklós, Káplár Miklós, Lotz Károly, id. Markó Károly, Medgyessy Ferenc, Munkácsy Mihály, Pásztor János, Szabó Vladimir és Than Mór alkotásai láthatók.

hortobagy-galeria
GPS koordináták: 47.5826512 / 21.149928

A tíz darab Holló László-festményből álló adományával Kállai Gyula teremtette meg a Galéria gyűjteményének alapját. A kollekciót kiegészítve a debreceni Déri Múzeum anyagából származó képekkel a régi tanácsháza épületében helyezték el 1980-ban.

Telefonszám: +3652/589-343
Nyitva tartás: Május 1-okt. 31.: K-V 9-17, nov. 1-márc. 31.: előzetes bejelentkezés alapján.

Hortobágy Pásztormúzeum

A Hortobágy egykori világát, az évszázadok alatt kialakult sajátos pásztorkultúrát, pusztai legeltetést mutatja be az egykori szekérállásban kialakított múzeum.

pasztormuzeum
GPS koordináták: 47.58284 / 21.15101

A kiállítás a hortobágyi pásztorokat egy-egy jellegzetes tevékenység közben, legfontosabb munkaeszközeik, használati tárgyaik körében mutatja be. Életkörülményeiknek, életmódjuknak ábrázolását szolgálják a kiállítótérben felépített nád falazatú, egyszerű pásztorépítmények.
A pásztorélet részét képezték azok a gazdagon díszített tárgyak is, amelyek egy részét maguk a pásztorok, más részét mesterek készítették és a hortobágyi Hídi vásáron cseréltek gazdát. A kiállítás ezekből is ízelítőt ad, bemutatva a hímzett és rátétes szűröket, szaru- és fafaragásokat, bőrmunkákat, valamint a tájra jellemző hangszereket, csengőket, kolompokat.
Telefonszám:52/589-000
Nyitva tartás: Márc. 15–31., nov. 1–30. 10–14; ápr. 1–30., okt. 1–31. 10–16; máj. 1–szept. 30. 9–18; nov. 1–30. 10-14

Pusztai Állatpark

Az őshonos állatokat bemutató Pusztai Állatpark ideális hely azok számára, akiknek nincsidejük hosszabb túrákra vagy kisgyerekkel érkeztek: itt a puszta minden őshonosháziállatával megismerkedhetünk.

Az állatpark aHortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. "génbankjának" bemutatója. Bejáratánál a pásztorok védőszentje, Somogyi Árpád Szent Vendel-szobra fogadja alátogatókat. A kiállítóterem érdekes leírását adja az őshonos és honosultháziállatfajták - a szürke marha, a racka és a mangalica történetének.

Aparkbeli sétát a baromfikkal kezdjük: a parlagi fajták közül a fekete erdélyikopasznyakú tyúk, a fodros lúd, galambfajtáink, és az állami gazdaság idejéntenyésztett gyöngyös, bronz- és rézpulyka érdemel figyelmet.

Arrébb láthatjuk amangalica mindhárom színváltozatát. A racka juh mellett a cigája és ciktafajták és az erdélyi racka is tagja a gyűjteménynek. A házi kecskének többváltozata is látható, a kíváncsi és játékos gidákhoz be is lehet menni azállatsimogatóba. A juhász mellől valamikor nem hiányozhatott a szürke szamár,itt a fehér színváltozata is látható.

pusztai-allatpark
GPS koordináták: 47.580303 / 21.139087

A zárt karámok körüli villanypásztorralvédett területen bivalyok és magyar szürke marhák legelnek. Laikus szemmel isélmény, amikor októberben a hortobágyi és apajpusztai növendék szürke marhabikák árverése folyik.

2007-ben már javában épült azállatparktól délre - a Hortobágy folyó partján - a malomházi vadaspark, aHortobágy őshonos vadállatainak bemutatója. A Kárpát-medencéből rég eltűnt vagyritka vadló (przewalski ló) és vadszamár (kulán), farkas és aranysakál (a toportyánféreg) is otthonra talál az 1950-es években a hazai rizstermesztés kudarcbafulladt kísérlete fő helyszíneként kijelölt földek helyén létesített parkban.

Telefonszám:52/701-037
E-mail:allatpark@hortobagyikht.hu
Nyitva tartás:Márc. 15–nov. 15. 9–18, nov. 15-jan.1.: 9-16, január, február: zárva

Mátai Ménes

A 300 éves múltra visszatekintő ménes törzsistállói szabadonlátogathatók.

A pusztakocsikázás során természetes környezetükben találkozhatnaka nóniusz ménessel, a magyar szürke és bivaly gulyával, a rackanyájjal, amangalica kondával, illetve az ezeket őrző csikósokkal, gulyásokkal,pásztorokkal.

matai-menes-hortobagy
GPS koordináták: 47.594704 / 21.145283

Program időpontok: áprilistól októberig 10.00,12.00, 14.00, 16.00órakor.

Telefonszám:52/589-369
E-mail:mataimenes@hortobagyikht.hu

Hortobágyi Madárpark

A madármentést, a sérült maradak gyógyulását szolgálókórház munkáját is megismerhetik az érdeklődők a Kilenclyukú híd közelében lévőMadárparkban.

A 2006-ban, uniós támogatással épültHortogágyi Madárparkban Madárkórház Alapítvány munkájának köszönhetően végigkövethetjük amadármentés lépéseit - a terepi elsősegélynyújtástól a kórházi ápoláson átszabadon bocsátásig
A több mint egy hektáros területen természetesnövényzetével, tájjellegű, pásztorépítészeti elemeivel a puszta hangulatát idézi.A parkban tórendszert, szigeteket, hidakat, látogatható röpdéket találunk, a gyerekeketiparművészek által tervezett, ötletes játszótér is várja.

hortobagyi-madarpark05
GPS koordináták: 47.5826512 / 21.149928

Látogatóházában csoportok fogadásáraalkalmas előadóterem, természetfilmtár, korlátlan és ingyenesinternet-elérhetőséggel, érintőképernyős monitorokkal felszerelt öko-teleház, anégy évszak élővilágát és a madarat fenyegető veszélyeket bemutató kiállítás található.Az itteniúgynevezett látványkótházban üvegfolyosón áthaladva közvetlenközelről, természetes viselkedésük közben láthatók a kezelt, gyógyuló madarak,és akár a műtőbe is betekinthet a látogató anélkül, hogy zavarná a betegeket vagya gyógyító munkát.

Csoportok bejelentkezése, állatbemutató, madárshow megrendelése telefonon: 52/369-181
Nyitva tartás: Naponta 9–19

Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpont és kézművesudvar

Természetrajzi kiállítás, nemzeti park túrák, erdei iskolák, és szakmai programok szervezése, oktatóterem, vetítőterem, információs iroda.

hnp-latogatokozp04
GPS koordináták: 47.5826512 / 21.149928

Cím: Hortobágy, Petőfi tér 13.
Telefonszám: 52/589-000, 52/589-321
E-mail: info@hnp.hu
Nyitva tartás: Egész évben hétköznap 8-16, máj. 1 – okt. 31. között hétvégénként is: 10-16, júl.- aug. H-P 8-17, Szo-V 10-17

Szálkahalmi tanösvény

A 4 km-es tanösvény névadója, a Szálkahalom kurgán, melyet 3-4 ezer évvel ezelőtt itt élt nomád, pusztai népek építettek. Az útvonal mentén a Hortobágy szikeseire jellemző összes növénytársulás megtalálható.

Kiinduló állomása a régi útőrház. Az út során cickafarkos és ürmös szikes puszta váltakozik löszpusztagyep-maradványokkal, valamint a kopár szikesek és a sziki mocsarak vegetációjával.

tanosveny-tiszato
GPS koordináták: 47.643531 / 20.663964

Jellegzetes a halom mellett húzódó löszhátra telepített szárnyékerdő, mély otthont ad nemcsak egy jelentős vetési varjú-telepnek, hanem az elhagyott fészkekben költő kékvércséknek is. Őshonos háziállatfajtákkal szintén megismerkedhetnek itt az érdeklődők.

Megközelíthető a 33-as főút 79. kilométere felől. A bemutatóterület belépőkártyával látogatható.
Cím: Hortobágy, külterület
Telefonszám: 52/529-920

Kunmadarasi-puszta

A Kunmadarasi-puszta a Hortobágyi Nemzeti Park része, országos jelentőségű védett terület. Igazi háborítatlan puszta van itt - gazdag növény- és állatvilággal.
GPS koordináták: 47.435971 / 20.788828

Újszentmargitai erdő

A falu nyugati határában jelentős természeti érték a szigorúan védett sziki tölgyes, a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó újszentmargitai erdő.
Újszentmargita, Külterület